Belgiumban az elmúlt hetekben kiéleződött a vita az ország jövőjéről: míg korábban egyes flamand politikai erők fenyegették a vallonokat különválással, az ország kettéosztásával, most a vallonok is felvették a kesztyűt, egy ilyen lépés következményeivel fenyegetve meg a flamandokat.

A konföderáció felé

A vallon országrész legnagyobb pártjának, a szocialistáknak a vezetője, Elio Di Rupo július közepén kisebb politikai földrengést keltett bejelentésével, miszerint "ha a hollandul beszélők a franciaajkúak kirekesztése mellett döntenek, akkor mi, brüsszeliek és vallonok saját kezünkbe kell, hogy vegyük sorsunkat, egy nemzet minden jellemzőjével."

Nem sokkal később Hervé Hasquin, a franciaajkú közösség éppen leköszönő miniszterelnöke leszögezte: meggyőződése, hogy Belgium konföderáció felé halad, ez elkerülhetetlen, s létre fog jönni egy franciaajkú állam - Flandria nélkül.

Az erők egyesítése

Hasquin utódja, Marie Arena az egyik belga hetilap legújabb számában kijelentette: ha a flamandok - mint az a júniusi regionális választások idején programjukban szerepelt - valóban ketté akarják bontani a társadalombiztosítást, létrehozva annak önálló flamand ágát, akkor "vége Belgiumnak."

Louis Michel, a nyáron leköszönt belga külügyminiszter csütörtökön, több lapnak adott nyilatkozatában aggodalommal szólt Belgium jövőjéről, s a flamand követelésekkel szemben első lépésként az országban élő franciaajkú lakosság két külön intézményrendszerének, a vallon országrész, valamint a franciaajkú közösség kormányzatainak összeolvadását, az "erők egyesítését" szorgalmazta. Végül Brüsszel-főváros régió miniszterelnöke, Charles Piqué pénteken egy rádióinterjújában úgy vélekedett: az ország soha nem állt ilyen közel a belga állam lebontásához, a konföderalizmus létrejöttéhez.

Fölösleges kötöttség az együttélés? A tízmilliós Belgium lakosságának 60 százalékát a flamandok alkotják, akik közül sokan hiszik azt: a másik országrésszel, Vallóniával való együttélés fölösleges kötöttségeket jelent. A vallonok - a maguk gyengébb gazdasági teljesítményével - csak "a flamandok nyakán élősködnek." Ezek a feszültségek már évtizedek óta a belga politikai élet egyik jellemzőjét jelentik, ám a konfliktust fokozták a júniusi regionális választások: Flandriában minden korábbinál több, 20 százalékos szavazatarányt kapott - s ezzel a tartomány második pártja lett - a szélsőséges, az elkülönülést nyíltan hirdető Vlaams Blok, a Flamand Tömb. Ráadásul részben meggyőződésből, részben a Vlaams Blok megerősödésére reagálva a többi flamand párt is egyre több jogkör átadását követeli a központi kormányzattól a régióknak - azaz esetükben Flandriának. Az erről szóló, a kormányprogramban szereplő tárgyalások most októberben kezdődnek meg.