Tavasz a házsongárdi temetőben. Lehet már vagy harminc éve is, hogy először olvastam Áprily Lajos versét Aletta van der Maetról, a holland egyetemeket megjárt legendás XVII. századi magyar gondolkodó, Apáczai Csere János feleségéről, aki minden bajban a férje mellett állt. Aki egyszerre volt számára támasz és menedék, és akinek neve így muzsikál a versben. Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje. S a dallamot karral kísérve halkan napsugaras nyugat dalolt a dalban. Hol a sötétség tengerárja ellen ragyogó gátat épített a szellem. Aletta van der Maet nevét susogta, mikor a béke bús szemét lefogta. És Hollandiának nemcsak Apáczait köszönhetjük vagy Tótfalusi Kiss Miklóst, a tudós nyomdász betűmetszőt, hanem református lelkészek hittudósok egész sorát is, akik Amszterdamban, Leydenben, Utrechben szereztek diplomát. A holland–magyar történelmi kapcsolatokról, elsősorban a debreceni történelemről, Kovács Abigél, a Tiszántúli Egyházkerület sajtóreferense beszélt. A kapcsolatok a reformáció idejére nyúlnak vissza. Akkor ugyanis még nem volt protestáns felsőoktatás. Adiákok külföldön szerezhettek diplomát, ezt nevezték peregrinációmak. A református diákok között a népszerűek voltak a német és a holland egyetemek, a leydeni vagy az utrechti. Akkoriban három évbe is beletelhetett, míg odaért valaki, ugyanis általában a diákok elindultak észak felé, és voltak, akik Németországban egy-két évet hallgattak, és utána jutottak el a tervezett helyre. Így lépcsőzetesen szerezhették meg a tudást. Másrészt a közlekedés is lassú volt, és nem volt egyszerű pénzhez jutni otthonról, ha elfogyott, így kénytelen-kelletlen sok időt töltöttek el egy helyen. A külföldi tanulás akkoriban sem volt olcsó dolog, igaz, a debreceni kollégium mindig hangsúlyt helyezett rá, hogy összegyűjtse a tehetséges, vidéki fiatalokat, akkor is, ha szegények voltak. A támogatásukra két mód kínálkozott. Martonfalvy György, aki maga is Hollandiában tanult, létrehozott egy pénzalapot a támogatásukra, ezt Bursa micrának hívták. A másik az alumnusi rendszer volt, ami azt jelentette, hogy egy adott főúr vagy földesúr támogatta a kiválasztott adott diákot. Hollandia manapság sem olcsó ország, akkor sem volt az. A szállásköltség havi ötven és száz gulden között mozgott. Mégis megérte ide utazni tanulni, mert magas szintű tudást adott, tudományos fokozatokat lehetett szerezni, amivel itthon tudtak tanítani. – Valamint egy olyan fajta szellemi pluszt kaptak a diákok, amelyet az adott történelmi korban Magyarországon nem kaphattak meg. Hollandia pedig folyamatosan képviselte azt a fajta nyitottságot, amiről ma is eléggé ismert. Tehát a diákok, ha úgy tetszik, akkor egyfajta európai gondolkodást is magukkal hoztak. A híres diákok között volt pl. Apáczai Csere Jánost, Tótfalusi Kis Miklós, Martonfalvy György, Hatvani István, Szepsi Csombor Márton, akitől ránk maradt az első naplóleírás a peregrinusnak az életéről, a hányattatásairól. A kapcsolat nagyon szoros, nagyon eleven volt. Az ellenreformáció korában a hollandok jelentős szerepet játszottak magyar református testvéreik megmentésében. Voltak időszakok, amikor a peregrinációs kapcsolatok – történelmi okokból – gyengébbek voltak, de mindig éltek, és ma is erősek. Ma a Debreceni Hittudományi Egyetem diákjai Hollandiában szereznek masteri fokozatot. Van egyfajta hallgatói csere, ugyanakkor oktatók között is van csereprogram. Holland oktatók jönnek a teológiára egy-két hétre és órát tartanak, kurzusokat tartanak, és ez ugyanúgy érvényes a magyar oktatókra is, hogy kimennek Hollandiába és átadják azt a tudást, amit ők hordoznak.