A kései van Gogh rokont - emlékszünk - egy marokkói származású, de már Hollandiában született fiatalember gyilkolta meg a nyílt utcán, mert a rendező dokumentumfilmjében a muzulmán nőket ért megaláztatások, többek között a kényszerházasság intézménye ellen emelt szót. A filmben szerepet vállaló - szomáliai származású - holland képviselőnőt, Hirsi Alit, aki saját tapasztalatairól számolt be, egyébként szintén megfenyegették, ő a gyilkosság óta bujkál. Nemrég az NRC Handelsblattnak adott interjújában azt mondta, hogy "továbbra sem adja fel az iszlám hollandiai befolyása elleni harcát" - tudósított a The Amsterdam Times című hetilap december 3-i száma.

A fekete berlini humor Hollandia "kis New Yorkjába" is eljutott már: "A rendezőket lelövik, ugye?". Hülye vicc - csattan fel Maarten van Essen, az amszterdami Atana projekt vezetője, amikor a legnagyobb holland filmes szaklap a De Filmkrant belső vezércikkéből idézem neki a bumfordi tréfát. Az Atana egyébként több éve működő, amolyan tehetséggondozó civil szervezet. Azzal foglalkozik, hogy a Hollandiában élő kisebbségeknek segítsen a kulturális beilleszkedésben, felzárkóztatásban.

Soha nem volt ilyen aktuális az Atana tevékenysége, mint napjainkban - fogalmaz a SICA, azaz a holland Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Központjában rendezett kerekasztal-beszélgetés kávészünetében a szabadúszó újságíró kolléga, Bart Top. Ugyanilyen pluszaktualitást kap majd az a jövőre megtartandó nagyszabású rendezvénysorozat is, amely a Marokkó-Hollandia 400 éve címe viseli, és amely részint a négy évszázada létező kapcsolatokról, másrészt arról szól, hogy merénylet ide vagy oda, az ország nem zárkózik be durcásan, hanem továbbra is a nyitottság híve. Mi mást is tehetne, hiszen Hollandiában mintegy 900 ezer muzulmán él, és ők alkotják a lakosság mintegy hat százalékát. Az iszlám vallású bevándorlók túlnyomó többsége elutasítja az erőszakot, becsületes holland állampolgárként él.

Persze a számmisztika Amszterdamban is hódít. Suriname-i táncos ismerősöm, az Amszterdami Nemzeti Balett szólistája, amikor meghív egy hágai indonéz étterembe, két fogás között gyorsan kiszámolja: 911 nap telt el Pim Fortuyn melegjogi aktivistának, a személye körül szerveződött bevándorlásellenes párt vezetőjének és Theo van Goghnak a meggyilkolása között. Ez nem lehet véletlen - mondja.

A szkeptikus vagy realista hollandok egy része szerint a muzulmán bevándorlók bizonyos hányada visszautasítja a holland multikulturális együttélés szabályait. Erre mondja egyik tanárnő ismerősöm, aki történetesen marokkói, hogy "senkinek sem kötelező Hollandiában letelepedni". De nagy kár lenne - teszem hozzá már én -, ha ez a nézet válna uralkodóvá. Mert akkor például nem láthatnám az amszterdami Zaandamban az ISH táncszínházat, amelybe bármelyik fürge lábú siheder vagy bakfis Koreától Marokkóig az utcáról is bejöhet, hogy bemutassa breaktudását. Az utcai tánc, vagyis a streetdance, a rap, a harci művészet, az akrobatika, a görkorcsolya és az extrém sportok vagy a bungee jumping egyvelegét felvonultató együttes mára európai hírű: a budapesti Millenárison is vendégszerepeltek a tinédzserkorú táncosok. Kicsit kifordítva a hollywoodi szólást, a művészeti vezető, Gerard Cornelisse azt mondja: nem elég bevándorlónak lenni, táncolni is tudni kell. A 4-ISH színházat 1999-ben az akkor még csak 23 éves Marco Gerris alapította, és most már valódi sztárnak számít, ha valaki itt léphet fel. Óriási a túljelentkezés.

Rotterdamban, ahol 1972-ben Huub Bals gründolta az első nemzetközi filmes seregszemlét, jövőre is januárban lesz a nagy show. Annak idején itt tűnt fel többek között Wim Wenders vagy Fassbinder is - büszkélkedik Sandra den Hamer fesztiváligazgató. Az idén 355 ezer látogatója volt a mustrának. Az igazgatónő úgy tartja, hogy nekik az úgynevezett független filmek, a fejlődő országok, a harmadik világból érkező rendezők alkotásainak a felfedezése a fő feladatuk. A Hubert Bals Alapítvány például többek között az ebből a régióból beküldött forgatókönyvek megfilmesítését támogatja. A rotterdami nemzetközi filmfesztivál logója egyébként egy tigris - profilból, amelyet éppen azért választottak, hogy "ezzel válaszoljanak a Hollywoodot szimbolizáló MGM-es oroszlán bőgésére". Egy biztos, a rotterdami tigris ugrani készül jövőre is.

Apropó támogatás. Hollandiának megvan az a jó szokása, hogy a kulturális apanázst négy évre adják, legyen szó könyvről, kulturális folyóiratról vagy színházról. Ez azért is jó - mondják -, mert így előre lehet tervezni, és a pénzügyi támogatások folyósítása mindig felezi a parlamenti ciklust, kivédve ezzel azt, hogy valamelyik soron következő kormány esetleg végzetesen megcsonkítsa egy intézmény vagy mondjuk egy szerkesztőség támogatását. Igaz, a tizenötmilliós Hollandiában nem nyolcszáz, csak tíz kulturális folyóirat van - mondja Caroline Bakker, a SICA munkatársa. Mindezt a hazai Nemzeti Kulturális Alapprogram figyelmébe ajánlom, ahol, ha jól tudom, a szakkuratóriumok évenként döntenek a pénzek odaítéléséről.

Végéhez közeledik a Tengerre, magyar! kulturális évad. Több holland vendéglátóm is büszkén említi, hogy látta a Krétakör utrechti vendégjátékát, a Sirájt, de nem hagyták ki a Feketeországot sem, és mint mondják, az utóbbi esetében a külföldiek "vették a lapot". De hát Csehovból a hollandok is önellátók, a rotterdami Schouwburgban az Ivanovot láthatjuk modern feldolgozásban. Nemcsak a Hongarije aan Zee! ér véget, hanem Hollandia soros EU-elnöksége is. A magyarok 2011-ben kapják majd meg a megtisztelő feladatot. Van időnk, és van még mit tanulni a németalföldiektől. Például azt, hogy a Rijks Múzeumhoz ultramodern üvegteraszt mernek hozzáépíteni, és nem cukrászati költeményt sütnek, mint mi színház címén a Duna-parton.

Amszterdam-Budapest,

2004. december

A MEGGYILKOLT Theo van Gogh utolsó alkotását díszelőadáson mutatták be Hágában. A 06/05 című film egy politikai gyilkosságról szól: a Pim Fortuyn elleni merényletről, amelyet 2002 májusában követtek el, közvetlenül a holland parlamenti választások előtt.

Amszterdam-Budapest,

2004. december

Pogonyi Lajos